A feleségétől hallotta először az amerikai űrhajós, hogy az oroszok talán ott akarják hagyni az űrben
Mark Vande Hei rövid ideig igen kényelmetlenül érezte magát, miután – a felesége révén – ő is értesült egy nyugtalanító pletykáról.
Mark Vande Hei rövid ideig igen kényelmetlenül érezte magát, miután – a felesége révén – ő is értesült egy nyugtalanító pletykáról.
Az Európai Űrügynökség és a Raspberry Pi Alapítvány közösen hirdetett versenyt középiskolások számára, hogy új, innovatív ötleteket valósítsanak meg. Hárman egy kivételesen érdekes projekttel álltak elő.
Az űreszköz egy újabb lehetőség, amivel a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) lehet juttatni űrhajósokat az Egyesült Államokból.
A harmadik olyan csapatot alkották, amelyet a SpaceX rakétájával vittek fel hosszabb időre a világűrbe.
Egy űripari startup közlése szerint létrejött az emberiség első Földön kívüli genetikai bankja.
A jövőben egy új robotkar segíti majd a Nemzetközi Űrállomáson lévők életét, a segítségével ugyanis könnyebb és biztonságosabb lesz az űrséta.
A holoportáció nevű eljárásnak köszönhetően az űrben tartózkodó legénység úgy tudott kommunikálni a földi személyzettel, mintha csak mellettük álltak volna.
Mark Pathy a SpaceX eszközével indul majd. A cél a Nemzetközi Űrállomás (ISS).
Az orosz űrügynökség még nem árulta el, pontosan mi lesz az űrállomáson, de a „normális kapcsolatok” helyreállítását a gazdasági szankciók feloldásához kötik.
Az orosz–ukrán háború miatt elég fagyos lett a viszony az USA és Oroszország között. Ennek hatása pedig odafönn, a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) is érződött.
A földön még kék-fehér védőruhát viseltek.
A felvétel az orosz állami médiától származik, és az látható rajta, hogy az orosz modul lekapcsolódik a Föld körül keringő kutatóállomásról. Mit akarnak jelezni ezzel?
A NASA videót adott ki arról, ahogyan a Nemzetközi Űrállomáson pizzáznak az asztronauták az amerikaiak pizzaünnepén.
Az űrhajóscsapatnak jelenleg csupán 44 aktív tagja van.
Az űrállomás asztronautái nemcsak kutatók, hanem emberek is. Akik pedig a Földtől távol is szeretik jól érezni magukat.
A Nemzetközi Űrállomás (ISS) mellett tette le a voksát a NASA, mert szerintük az elmúlt 20 évben rengeteg fejlesztést és tudományos eredményt köszönhetünk az egységnek.
A Zozotown e-kereskedelmi vállalat tulajdonosa csatlakozott az űrhódító milliárdosokhoz.
Műholdak elleni rakétát teszteltek az oroszok, az akció nyomán rengeteg törmelék keletkezett.
Egy űrszemét túl közel merészkedett a szerkezethez. Azóta minden rendben.
1240 méterrel tolták magasabbra a Nemzetközi Űrállomást magyar idő szerint szerdán késő este, hogy messzebb kerüljenek egy megsemmisített kínai műhold egyik darabkájától.